A kormánypárti többséget még az ellenzék figyelmeztetése sem győzte meg, mely szerint „ez csak olaj lesz a tűzre”. Ezzel a Jobbik által szervezett SMS láncra céloztak a képviselők, amely több mint egy éve indult el. Budapest ma az Árpád-sávos zászlótól is elhatárolódott.rmányzat 2005. október 23-án avatta fel az Istenhegyi és Böszörményi út találkozásánál épült turulmadaras emlékfalat, melyet már az átadást megelőzően is támadott az SZDSZ. Véleményük szerint az ősi magyar szimbólum erőszakos, félelmet kelt, és a náci ideológiát képviseli. Az akkori polgármester, Mitnyan György, az engedélyeztetés során egy hibát is elkövetett, ezzel jogi kaput teremtett a támadások alapjának.
Hegyvidék jelenlegi polgármestere, Pokorni Zoltán, a közgyűlésen érvként felhozta, hogy Tatabánya mellett egy hasonló, de jóval nagyobb emlékmű található. Azonban Bőhm András liberális vezér szívét ezzel sem nyerte meg, aki egyre inkább az ideológiai elvonatkoztatásra és a jogi formák betartására szólította fel a fideszes vezetőt. Az ellenzék ezt követően a tavaly augusztusban indult per lezárásnak végét tűzte ki célul, de a sokak által hungarofóbnak tartott Demszky támogatók az ideiglenes engedély megadását is bojkottálták, így rendeleti szintén repülnie kell a budai turulnak.
A közgyűlés hangulatát ezt megelőzőleg már a Jobbik Magyarországért Mozgalom ajándéka is felpaprikázta. A szervezet „Árpád éve alkalmából” zászló ajándékozó akciót hirdetett, és ugyancsak ma került a főváros elé az Árpád-sáv átvételének kérdése, melyet a többség elutasított. Néhány nemzeti érzelmű képviselő viszont szóvá tette társainak idegenszívűségét, ezzel az általában közös munkára képtelen testület még inkább ellenségessé vált. A Jobbik amúgy tavaly keresztjei és a turul-szobor megvédésbe érdekében sms hálózatot hozott létre, és a bontást akár élőlánccal kész megakadályozni.
barikád.hu