Az ELTE Büntetőjogi Tanszékének docense még január elején vendégeskedett az állam(párt)i reggeliműsorban, ahol az október 23-i eseményeket vizsgáló alternatív bizottság eredményei, jelentése lett volna a téma. Ehelyett a bűntetőjogász egy korábbi publicisztikájából idéztek a kérdezőként megjelent újságírók, majd inkvizíció testületéhez hasonlóan körömszakadásukig próbálták ráhozni Morvai Krisztinára az antiszemitizmus gyanúját.
Az ORTT mellesleg az idézett szöveggel kapcsolatban a következő állásfoglalást tette: „kétségtelen, hogy Morvai válaszlevelének létezik antiszemita olvasata, hiszen Izrael negatív kontextusban történő szerepeltetése, valamint a saját származásának említése felvetheti a vallási, faji alapú képzettársításokat”. Ennek ismeretében érhető, hogy miért csak most, és miért csak fél millió forintra büntetik a televízió egyik kiemelkedő büdzséjű, de társadalmilag vitatott műsorát.
A műsorvezető, Bánó András, dolga lett volna, hogy az érdemi vitát, információ cserét elősegítése semleges hozzáállásával, így a nézők objektív látvány alapján foglalhassanak állást. A nevezett felvételben viszont azonosult Ferenczi Krisztina, Gréczy Zsolt riporterek álláspontjával, majd ő is számon kérően lépett fel.
„A kommunikátorok kérdezési módszere pár perc alatt komoly változáson ment keresztül, hiszen a Kereszttűz korábbi vendége, Kóka János még teljesen más elbánásban részesült” - említi meg az ORTT határozata, az éles váltást, ami a kormánypárti politikus távozását követően lépett fel. Tőle még „udvarias hangnemben próbáltak meg információt gyűjteni”.
barikád.hu