Sarkad is áldozatul esett
benta 2007.06.18. 15:17
Gyászlobogók és transzparensek figyelmeztetnek Sarkadon arra, hogy a Békés megyei kisváros a Gyurcsány-kormány megszorításainak áldozata. A település és térsége túl van már postabezárásokon, kórházi átalakításokon, a kormány most megszüntetné az országban elsőként létrehozott sarkadi kistérséget.
A városka utcáin és a közintézményekre gyászlobogókat helyeztek el, és feliratok szólnak arról, hogy a város és környéke a megszorítások áldozata. A központi megvonások miatt folyó év elején több iskola és óvodaépületet is bezártak, valamint 87 embert elbocsátottak. Most pedig a kormányzat meg kívánja szüntetni a sarkadi kistérséget. Ezzel további 100-150 ember állása szűnhet meg, és négymilliárdos uniós fejlesztési forrástól esnének el.
A tervek szerint a kistérség tizenegy települését részben a gyulai, részben a szeghalmi kistérséghez csatolják. A jövő héten sorra kerülő parlamenti végszavazás előtt rendkívüli összdolgozói értekezleten tájékoztatták a mintegy ötszáz munkavállalót a várható újabb leépítésekről.
A kistérség az uniós forrásokból mintegy négymilliárd forintos fejlesztési forrásra számíthat. A város polgármestere szerint a döntéshozók éppen ettől akarják őket megfosztani. Az egyik legnagyobb vesztes az oktatás lehet.
Sarkadon a jövő héten demonstrációt tartanak, ahová négyezer embert várnak. Ezzel tiltakoznak a több hullámú forrásmegvonáson kívül az ellen is, hogy ezt a térséget hátrányosan érintették a postabezárások és a kórházi átalakítások is.
(mno - barikád.hu)
|