Országos hírek : Kínos cáfolat Pozsonyból: El Qró ezúttal Hedvig ügyében hazudott |
Kínos cáfolat Pozsonyból: El Qró ezúttal Hedvig ügyében hazudott
Anonymous 2007.06.21. 22:45
Némi meglepetéssel hallgatta Silvia Glendová, a pozsonyi kormány szóvivője több szlovák és magyar újságíró érdeklődését az iránt, miért nem tájékoztatta Robert Fico és Gyurcsány a nyilvánosságot közös sajtóértekezletükön hétfőn Pozsonyban arról, hogy mind négyszemközti megbeszélésükön, mind a küldöttségek együttes ülésén tárgyaltak Malina Hedvig ügyéről.
Mint a Kuruc.info már már korábban megállapította, a köztörvényes Gyurcsány elszólásából arra lehetett következtetni, hogy feltétel nélkül, szokásos nemzetáruló stílusban osztja a szlovákok álláspontját, más szavakkal: tesz a megvert és meghurcolt magyar egyetemistára.
A Magyar Nemzet mai száma megerősítette ezt, mert kiderült, a bűnöző arról biztosította a magyarellenes szlovák kormányt, hogy Hedvig ügye belügyük.
Gyurcsány elhatárolódott Hedvig támogatóitól, a nemzeti érzelműektől
A szlovák kormányszóvivő szerint „a delegációk találkozóján egyetlen szó sem hangzott el Malina Hedvigről, a négyszemközti megbeszélést pedig nem illik kommentálni”. Amikor aztán előtte is nyilvánvalóvá vált, hogy Gyurcsány Ferenc MTI-nek adott nyilatkozata nem erről tanúskodik, „utánajárt a dolognak”. Majd a szlovák kormányhivatal feljegyzései alapján megerősítette, hogy a tavaly Nyitrán megvert magyar diáklányról csupán a két kormányfő négyszemközti megbeszélésén esett szó, amikor „Robert Fico megköszönte Gyurcsány Ferenc elhatárolódását azon magyar politikusok nyilatkozataitól, akik azzal vádolták Szlovákiát, hogy politikai ügyet csinál az esetből”.
Silvia Glendová szerint Gyurcsány Ferenc ezzel kapcsolatban kifejtette, „senkinek sincs joga megkérdőjelezni egy másik ország igazságszolgáltatásának függetlenségét és pártatlanságát”, s mindezek után abban állapodott meg a két kormányfő, hogy ez nem politikai kérdés, ezért nem is tárgyaltak róla. Vélhetően ezért is állította a két kormányfő egybehangzóan a megbeszéléseket követően a szlovák sajtó többszörös érdeklődésére, hogy kényes kérdésekről nem beszéltek, amint a két ország belpolitikai történéseit sem érintették tárgyalásukon. Ez volt az oka annak, hogy a szlovák napi sajtó a találkozóról úgy számolt be: a megbeszélés „vitamentes” volt, mert „az ellentmondásos kérdésekről” nem tárgyaltak a kormányfők.
Kuruc.info
|