Országos hírek : Stumpf: A nemzeti radikálisok parlamentbe kerülhetnek |
Stumpf: A nemzeti radikálisok parlamentbe kerülhetnek
Anonymus 2007.08.29. 23:37
Van nagyjából tíz százaléknyi radikális tartalék Magyarországon, ezért lehetséges, hogy a magyar radikálisok a 2010-es választásokon bejutnak a parlamentbe - nyilatkozta Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke a Magyar Televízió Napkelte című műsorában.
A politológus szerint ennek több oka van: egyrészt a rendszerváltás eufóriája már a múlté: kiderült, hogy a rendszerváltás vesztesei egyre többen vannak, és ilyen ötéves kormányzás után nem meglepő, hogy radikálizálódik a magyar társadalom egy része.
Az ellenzék folyamatosan azt hangsúlyozza, hogy az ország szétzilálódik, hogy teljes a káosz, így nem csoda, hogy vannak csoportok, amelyek radikalizálódnak - vetette ellen Földes György, a Politikatudományi Intézet vezetője. Példaként hozta a Fidesz alelnökének hétvégi nyilatkozatát is. Varga Mihály ugyanis azt mondta, hogy Gyurcsány Ferenc a felelős a Magyar Gárda létrehozásáért, ami szerinte azt jelenti, hogy az ellenzék már a napfelkeltéért is a kormányfőt okolja.
VG-barikád.hu
|