Megemlékezés Olaszliszkán
-kris- 2007.10.14. 21:20
Olaszliszkán a tavaly meggyilkolt Szögi Lajosra emlékeztek vasárnap, a rendőrség fokozott ellenőrzést tartott mind a községben, mind pedig az odavezető utakon, rendzavarás nem történt. Holnap lesz egy éve, hogy 2006. október 15-én két gyermeke szeme láttára verték halálra a tiszavasvári tanárt, miután Olaszliszkán autójával elsodort egy 11 éves cigány származású gyereket, aki horzsolásokkal úszta meg a balesetet.
A 44 évesen brutálisan meggyilkolt tiszavasvári tanárra hozzátartozói, kollégái, tanítványai emlékeztek vasárnap a községben a tiszteletére állított emlékműnél, virágot helyeztek el és mécsest gyújtottak. Néhány órával ezt követően a Gój Motorosok Egyesületének szervezésében mintegy százötven motoros vonult végig a településen. Vezetőjük a tragédia színhelyén megemlékezett Szögi Lajosról. A rendezvényen részt vett a Magyar Gárdával bajtársi szövetséget kötött Nemzeti Őrsereg is.
A Sárospataki Rendőrkapitányságon mindkét rendezvényt bejelentették, a községben és az odavezető utakon fokozott volt a rendőri jelenlét, rendzavarás nem történt. A rendőrség az ügyben fokozott ügyészi felügyelet mellett folytatott nyomozást az elmúlt héten befejezte. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya a több ezer oldalnyi nyomozati iratot vádemelési javaslattal a megyei főügyészségnek megküldte.
A beszerzett adatok, a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette ügyében, a terhükre rótt bűncselekmények megalapozott gyanúja alapján nyolc embert helyezett előzetes letartóztatásba a bíróság. Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-nek elmondta: megérkeztek az iratok, áttanulmányozásukat a jövő héten kezdik meg.
Hétfőn este 6 órától a Jobbik Magyarországért Mozgalom tart fáklyás megemlékezést a tanár úr halálának évfordulója alkalmából, a budapesti Markó utcában, ahol felszólal Nyisztor Ferenc nyírmihálydi polgármestere, és Bíber József Tibor, a párt alelnöke.
(HírTV - fotók: piheno.net - barikád.hu)
Emlékhely
Olaszliszka, megemlékezők: a rendőrség gyűrüjében
Gój Motoros Egyesület
Nemzeti Őrsereg
|